A Google Pixel 2 tesztje

A Google Pixel 2 mobiltelefon sok tényező miatt bekerülhet majd a történelemkönyvekbe, de biztosan nem strapabírása miatt. Zack Nielson egy ismert kütyü tesztelő a YouTube-ról, aki tesztelte a „Prémium Bevonat” képességeit.

Ezt úgy tette, hogy az általa megszokott tesztnek vetette alá a mobiltelefont, és megállapította, hogy meglehetősen könnyen lehet megkarcolni a műanyag bevonatát. Egy egyszerű borotvapengével könnyedén le tudta kaparni azt, ami elvileg védeni hivatott az amúgy fém vázat.

A hét elején az iFixit munkatársai megállapították, hogy a Google egy fajta magnézium bevonattal látta el a készüléket, mely egy kemény védelmet kellene nyújtania a mobiltelefon kijelzőjének. Ámde nagyon úgy tűnik, hogy ez koránt sem olyan erős, mint képzelték.
Nelson tesztje szerint elég egy gyengébb próbálkozás is ahhoz, hogy eldeformáljuk a készüléket és máris félbe lehet hajtani.

Ezt követően a többi alkatrészt is megvizsgáltuk, a kijelzőt már egy ötös keménységű tárgy is könnyedén megkarcolja, bár ez a többi készüléknél esetében is igaz. Ezen kívül a P-OLED kijelző egy 15 másodpercnyi égetéstől az adott területen súlyosan megrongálódott és vissza sem nyerte eredeti képességeit. Az újlenyomat ellenőrzőről pedig csak annyit, hogy egyáltalán nincs rendesen megépítve.

Összességében Nelson egyáltalán nincs elragadtatva a Google Pixel 2 mobiltelefon ellenálló képességétől, aminek elvileg vezetnie kéne az Androidos készülékek listáját. Éppen ezért, ha ilyen mobiltelefont vásárolsz, érdemes egy tokot is venni hozzá!

2017.11.21


FixTel - telefon gyorsszerviz

Meghibásodott mobil készülék?
Azonnali telefon javításra van szükség? Nem működik, elromlott mobiltelefon, összetört, betörött telefon kijelző, nem kapcsol be a kamera, lefagy, nem tölt, folyton lemerül?

Keress fel minket, és akár fél óra alatt orvosoljuk a problémát!

1223 Budapest, Nagytétényi út 37-43.
Campona Bevásárlóközpont
Üzletünket megtalálja a földszinten, a Tropicarium folyosóján, a Deichmann mellett.

NYITVA TARTÁS
Hétfő – Szombat: 10:00 – 20:00
Vasárnap: 10:00 – 19:00

Email: info@fixtel.hu
Tel.: +36 30 6 123456


Amennyiben Pesten, az ArenaPláza (8. ker.) közelebb esik, keresd partnerünket, a ArenaTelt.
Kiváló mobiltelefon javítási szolgáltatások és gyorsszerviz: www.arenatel.hu

Áraink
Térkép
Üzenetküldés
Hívás