A mobiltelefon fejlődésének áttekintése (1. rész)

Az első mobil rádiótelefon megalkotása 1945-höz köthető, amikor is az új szerkezet, hasonlóan az adóvevőhöz, az úgy nevezett Push to Talk elvén működött. Amiatt, hogy elég nagy készüléknek számított, leginkább autókba szerelték be és használták, és bár mobil volt, mégsem volt képes a hívásátadásra, így nem sorolták a mobiltelefonok közé. De éppen ezért nevezik a nulladik generációnak, hiszen mégis csak a ma használt mobiltelefonok őse volt, a fejlődés létrájának egyik foka.

 

Az első generációs mobiltelefon megalkotása a Bell Laboratóriumban, az Amerikai Egyesült Államokban történt huszonöt évvel később. Itt ötlött ki a celluláris alapú mobil rádiós rendszer ötlete, mely segítségével már nem szakadt meg a telefonbeszélgetés úgy, mint a nulladik generációs készülék esetében. Ez nagy előrelépésnek számított, az pedig még inkább, mikor Martin Cooper feltalálta a legelső kézi mobiltelefont. Ez a mobil Motorola DynaTAC típusú volt és 1973-ban látott napvilágot. És ha már az áttöréseknél tartunk, mindenképpen érdemes kiemelni a Japánban, pontosabban Tokió városában elindított, első automatizált kereskedelmi mobilhálózatot is. Későbbiek folyamán ezt terjesztették ki az egész szigetországra, így jött létre az első 1G hálózat.

 

Az a rendszer, mely nemzetközi roamingra is képes volt Nordic Mobile Telephone, rövidítve NMT, és 450 MHz-es frekvencián működött. Ugyanilyen NMT rendszer lett első mobilhálózatként használva hazánkban is, mely a 1990-es évekhez, illetve a Westel Rádiótelefon Kft. nevéhez fűződik.

 

Ezzel szemben Amerika kialakította a 800 MHz-es frekvencián működő rendszert, amit Advanced Mobile Phone System-nek, azaz AMPS-nek hívtak. A következő fejlesztésnek pedig a 900 MHz-es frekvencián működő Total Access Communication System, TACS számított. Ezek a mobil rendszerek külön-külön jól működtek, de nem váltották be teljes mértékben a hozzájuk fűzött reményeket, mert többek között például az a probléma lépett fel, hogy egymással nem voltak kompatibilisek a rendszerek. Más részről pedig titkosítva sem volt a vonal, vagyis kellő szakértelemmel és szükséges eszközökkel bárki képes volt belehallgatni a mobil hívásokba. Valamint azt is hozzá kell tenni, hogy a mobiltelefonok kapacitása és funkciószáma is kevés volt, főleg a mostani elvárásokhoz képest, melyek mind arra ösztönözték a gyártókat, hogy elsődleges cél számukra az innováció legyen.

2016.10.24


FixTel - telefon gyorsszerviz

Meghibásodott mobil készülék?
Azonnali telefon javításra van szükség? Nem működik, elromlott mobiltelefon, összetört, betörött telefon kijelző, nem kapcsol be a kamera, lefagy, nem tölt, folyton lemerül?

Keress fel minket, és akár fél óra alatt orvosoljuk a problémát!

1223 Budapest, Nagytétényi út 37-43.
Campona Bevásárlóközpont
Üzletünket megtalálja a földszinten, a Tropicarium folyosóján, a Deichmann mellett.

NYITVA TARTÁS
Hétfő – Szombat: 10:00 – 20:00
Vasárnap: 10:00 – 19:00

Email: info@fixtel.hu
Tel.: +36 30 6 123456


Amennyiben Pesten, az ArenaPláza (8. ker.) közelebb esik, keresd partnerünket, a ArenaTelt.
Kiváló mobiltelefon javítási szolgáltatások és gyorsszerviz: www.arenatel.hu

Áraink
Térkép
Üzenetküldés
Hívás