Nem tudunk meglenni nélküle

Ma Magyarországon a felnőtt lakosság közel 30%-a rendelkezik okostelefonnal, melyek az elmondások szerint jelentős mértékben megkönnyítik az életünket. De mire föl ez a „felhajtás”?

 

Kilenc éve jelent meg az első okostelefon, ami az Apple márkanevét öregbíteti, emellett hihetetlen változásokat generált a mobiltelefonok iparágában. Az iPhone egy teljesen új telefon generációt hozott létre, amihez kezdetekkor nehezen, idővel viszont sikeresen felzárkózott a többi mobilkészülék gyártásával és eladásával foglalkozó nagyvállalat is. Ma már viszont meg sem tudnánk lenni okostelefonok nélkül, és lássuk be, a gyártóknak is ez az irányváltás hozta meg az újjászületés lehetőségét.

 

A Sonda Ipsos felmérése szerint, hazánk felnőtt lakosságának jelentős része már meg sem elégszik a hagyományos mobiltelefonokkal, hiszen, ha készülékcserére kerül sor, akkor csakis az okostelefonok kínálatából válogatnak. A ma használt készülékek sokkal többek egyszerű mobiloknál, hiszen számtalan plusz funkcióval vannak ellátva, melyek által már kiléptek a mobiltelefonok köré épített keretei közül. Ilyenek például az okostelefonok applikáció is, melyekből a férfiak átlagosan 18-at, míg a nők 10-et töltenek le és használnak napi rendszerességgel. A telefonok rendeltetésszerű használatára általában csak 7 percet fordítunk napi szinten, míg a facebook és más közösségi oldalak böngészésével 12 percet eltöltünk. A napi „telefon nyomkodásra” szánt közel 75 percből 10-et még a napi hírek olvasgatásával töltünk, de gyakran szörfözünk a neten egy-egy hobbi témájában, illetve a receptek keresésére és az útvonalak megtervezésére is sok időt szánunk, melyekhez nincs is másra szükségünk, mint az okostelefonunkra.

 

Tehát egyértelmű, hogy oly sokoldalúak a mai mobiltelefonok és megannyi, régen használt eszközt váltottak fel annak köszönhetően, hogy velük is ugyanazt a feladatot el tudjuk végezni.

2016.10.20


FixTel - telefon gyorsszerviz

Meghibásodott mobil készülék?
Azonnali telefon javításra van szükség? Nem működik, elromlott mobiltelefon, összetört, betörött telefon kijelző, nem kapcsol be a kamera, lefagy, nem tölt, folyton lemerül?

Keress fel minket, és akár fél óra alatt orvosoljuk a problémát!

1223 Budapest, Nagytétényi út 37-43.
Campona Bevásárlóközpont
Üzletünket megtalálja a földszinten, a Tropicarium folyosóján, a Deichmann mellett.

NYITVA TARTÁS
Hétfő – Szombat: 10:00 – 20:00
Vasárnap: 10:00 – 19:00

Email: info@fixtel.hu
Tel.: +36 30 6 123456


Amennyiben Pesten, az ArenaPláza (8. ker.) közelebb esik, keresd partnerünket, a ArenaTelt.
Kiváló mobiltelefon javítási szolgáltatások és gyorsszerviz: www.arenatel.hu

Áraink
Térkép
Üzenetküldés
Hívás