Számít a méret?

Érdekes megfigyelni, hogy akár csak néhány évvel ezelőtt is az volt a telefon fejlesztések célja, hogy minél több tudást passzírozzanak bele minél kisebb készülékbe. Ebből aztán divat teremtődött és már látszatra is tudni lehetett, illetve összehasonlíthatóvá vált a külső megjelenésük és méretük alapján a mobiltelefonok tudása. Vagyis minél kisebb volt egy telefon, annál korszerűbb és okosabb volt társainál.

 

Ez a jelenség manapság már eltűnőben van és a méretbeli különbségek az ellentettjét jelentik, mint pár évvel ezelőtt. A telefon méretek növelésének elsődleges oka az volt, hogy a kijelzőt igyekeztek növelni a gyártók, hiszen a nagyobb képernyő jobb felbontást is jelent, ami még szebb és élesebb képet foglal magában. Ennek hatására viszont egyre nehezebb magunknál, állandó testközelben tartani mobiltelefonunkat, hiszen növekedésének „hála” nem fér el nadrágzsebünkben. Illetve sokak szerint hátrányt jelent az is, hogy nagyon nehezen lehet egy kézzel kezelni és nyomogatni telefon kijelzőjét, ami lassítja egy- egy kép kikeresését, üzenetek írását vagy épp ismerőseink kikeresését a kontaktok közül.

 

Ezzel ellentétben, azáltal, hogy ma már egy mobiltelefon nem csak hívások kezdeményezésére és fogadására, netán sms küldésére használható, sok olyan funkció tartozik egy telefonhoz, melyek hatékonyabb és optimális használata „megköveteli” a nagyobb kijelző méretet. Ilyen például a videók letöltése és nézése, mely a kijelző növekedés hatására egyszerűbb és élvezeti hatása is folyamatosan nő általa. Arról nem is beszélve, hogy bár egykezes alkalmazása nehezebb az új telefonoknak, de a hatalmas tudástárnak, számtalan funkciónak és alkalmazási lehetőségeknek köszönhetően, mégis az igény egyre inkább csak nő irántuk. Erre jó példa, hogy az elmúlt egy év során több, mint 10%-kal nőtt a nagy kijelzős telefonok értékesítése, vagyis a legtöbb, újonnan eladott mobiltelefon nagy képernyővel rendelkezik. Ez pedig jelzés a gyártó vállalatok számára, mely ösztönzi őket, hogy az ilyen típusú telefonok iránt van jelentős érdeklődés és igény.

2016.10.22


FixTel - telefon gyorsszerviz

Meghibásodott mobil készülék?
Azonnali telefon javításra van szükség? Nem működik, elromlott mobiltelefon, összetört, betörött telefon kijelző, nem kapcsol be a kamera, lefagy, nem tölt, folyton lemerül?

Keress fel minket, és akár fél óra alatt orvosoljuk a problémát!

1223 Budapest, Nagytétényi út 37-43.
Campona Bevásárlóközpont
Üzletünket megtalálja a földszinten, a Tropicarium folyosóján, a Deichmann mellett.

NYITVA TARTÁS
Hétfő – Szombat: 10:00 – 20:00
Vasárnap: 10:00 – 19:00

Email: info@fixtel.hu
Tel.: +36 30 6 123456


Amennyiben Pesten, az ArenaPláza (8. ker.) közelebb esik, keresd partnerünket, a ArenaTelt.
Kiváló mobiltelefon javítási szolgáltatások és gyorsszerviz: www.arenatel.hu

Áraink
Térkép
Üzenetküldés
Hívás